
""Amikor az ember egy állaté, nehéz elmagyarázni, hogy az több lesz ezáltal, mint egy állat." Fredrik Beckman"
Róza
-
Address
1114 Budapest, XI. -
Place of sitting
Owner's home
-
Contact info
Show -
Contact
You can contact our sitters by filling out the appointment form!




Introduction
Kedves Gazdi!
Kálmán Róza vagyok, másodéves biológia alapszakos hallgató. Kiskorom óta töretlen lelkesedéssel fordulok az állatok felé. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület lelkes önkéntese vagyok, jó néhány évig a Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályban is aktívan tevékenykedtem. Sok éven keresztül vettem részt a tavaszi farmosi békamentő akciókban. A Hortobágyi Madárkórház madármentő képzését, vizsgáját is elvégeztem 2018-ban, azóta aktív önkénteseik közé tartozom (rendszeresen érkeznek hozzám mentésre szoruló madarak). Különböző természetvédelmi, fajvédelmi projektekben vettem részt az elmúlt évek alatt.
Saját otthonomban is több egzotikus állatot tartottam, többek között teknősöket, különböző békákat, rákokat, pókot, lepkéket, halakat így szívesen vállalom egzotikus állatok felügyeletét is. Kutyák felvigyázásában is van tapasztalatom, egy ideig ideiglenes befogadója voltam egy menhelyi kutyának, mostanra azonban végleges gazdája lettem. 2 éves örökmozgó saját kutyámmal jártunk kutyaiskolába, több trénerhez, szimat alaptanfolyamot elvégeztük. Aktívan foglalkozunk keresőmunkával, szimat-tréningekre és mantrailingre is járunk. Államilag elismert felnőttképzési oktatásban kutyatréneri oklevelemet a Kutyaguru iskolában szereztem.
A szittelések során mindig küldök képeket a gazdiknak, és írok egy kis helyzetjelentést is, hogy senki ne izguljon a kisállata miatt. :)
A szittelések magukba foglalnak egy díjmentes előzetes ismerkedős találkozót is. Kérlek vedd figyelembe, hogy ezt csak akkor tudom biztosítani, ha időben felvesszük a kapcsolatot. SOS foglalásnál nem biztos, hogy találunk erre olyan időpontot, ami mindkettőnknek alkalmas.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet bátran keress fel bármilyen kérdéssel! :)
Rugalmas vagyok az árak tekintetében.
Skills, experiences
Skills
- Caring of ill pets
- Oral administration of medication
- Caring of pets with behavioral problem
Experience
- PetWiseCare pet sitter course
Languages
- Hungarian
- English
Prices and services
The prices are informative and include VAT
Service / product | Prices | Unit |
---|---|---|
Walking | 3750 Ft | hour |
24 hours boarding | 18750 Ft | session |
Day care | 2500 Ft | hour |
Drop-in visit | 4375 Ft | session |
Calendar
Here you can see when the selected service provider will be available.
Reviews
From pet owners who have already booked with thema

Nagyon helyes, kedves ifjú hölgy, aki csodálatosan gondját viselte az egész állatkertemnek.

Róza feldobta az otthon maradt cica unalmas hosszú hétvégéjét. Minden fennakadás nélkül lezajlott. Nagyon kedves lány, mindenkinek tudom ajánlani!


Most először vettünk igénybe cicaszitter szolgáltatást, ezért kicsit aggódtunk, hogy minden jól fog-e működni, de szerencsére Róza eloszlatta minden kétségünket. Az előzetes ismerkedés során is nagyon szimpatikus volt, minden infót jegyzetelt, és mindenre nagyon odafigyelt, amiket megbeszéltünk. Még a másik, félénkebb cicánk bizalmát is elnyerte, sőt, a cica teljesen bele is zúgott :) A gyógyszerbeadás kicsit nehezen akart menni a másik cicával, mert megmakacsolta magát és nem akarta elfogadni, de Róza kitartó volt és nem adta fel, végül sikerült ez a művelet is. Közben folyamatosan tájékoztatott, mi történik éppen, fotókat küldött a cicákról. Minden a megbeszéltek szerint működött, maximálisan elégedettek vagyunk Rózával, legközelebb is őt fogjuk keresni, jó szívvel ajánljuk mindenkinek! :)

Róza 3 cicánkra felügyelt távollétünkben. Nagyon kedves, a kommunikáció a kapcsolatfelvételtől együttműködésünk végéig zökkenőmentesen zajlott, a kéréseinket is maradéktalanul teljesítette. A cicák jól fogadták, még a bizalmatlan alaptermészetű cirmosunk is összebarátkozott vele. Szívesen hívjuk legközelebb is.


Róza két cicámra vigyázott. Nagyon megbízható és nagyszerűen boldogult az extra kihívásokkal is. Bátran ajánlom őt bárkinek! :)


Róza egy nagyon kedves es aranyos csajszi. Az első pillanattól kezdve segítőkész, rugalmas és precíz. Látszik rajta, hogy nagyon szereti az állatokat. Minden úgy zajlott, ahogy megbeszéltük, és a cicám láthatóan nagyon élvezte azt, hogy valaki foglalkozik vele, ameddig én távol voltam. 🥰 Mindenfélekeppen kérni fogom máskor is a segítségét.
